8. fejezet

Visszatértem, emberek. :) A részek megszokott ütemben 1-2 hét között jönnek. Jó olvasást. :)

Aggie

Délután három óra volt mikor landoltunk a budapesti reptéren. Nem mondtuk senkinek sem, hogy máris hazajövünk ezért taxival kellett hazamenni.

 - Vigyázz magadra csajszi és ha bármi van hívj nyugodtan. - ölelt meg a kapunk előtt Nessie.

 - Oké és tényleg nagyon köszönöm ezt az utat meg a koncertet is eszméletlen volt.

 - Oh, Jázmin. Nyugi semmi baj nem lesz. - simogatta a hátam, mert rám tört ismét a sírás roham.

 - Szia. - integettem Nessie-nek majd elindultam befelé. Nyitva volt az ajtó így valószínűleg itthon van anya.

 - Anya?

 - Jázmin? Te hogy-hogy itthon vagy? Történt valami és miért sírsz kicsim? - ölelt meg szorosan - Na gyere pakolj le és csinálok egy teát.

 - Köszönöm, anya.

Pár perc múlva két gőzölgő teát tett le az asztalra.

 - Mi történt? Elmondod?

 - Nem lehetne később? Beszélnem kell Dáviddal. - kortyoltam a teámból.

 - Jól van kincsem. Áthívjam?

 - Nem kell anyu, átmegyek. Majd jövök, jó? És köszönöm a teát.  - adtam neki egy puszit.

A rövidke út alatt rengeteget gondolkoztam, mint mostanában mindig. Az életem felfordult. Eddig volt egy szinte tökéletes életem. Szerelemmel, anyával, barátokkal és most? Tele van az életem titkokkal. Azt sem tudtam, hogyan mondom el Dávidnak, mert hazudni nem szeretnék neki. Ebben biztos voltam. Ahhoz túl fontos nekem. Imádom őt. Mindig kiáll mellettem, soha nem lehetett rá egy rossz szavam sem. És ezt hogy hálálom meg? Megcsalom őt. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek.

És ha nem lenne még elég bajom ott van Justin is. Akivel egész jó volt az éjszaka, de ennyi. Részemről ennyi, de úgy láttam neki többet jelentett, vagy csak azért csinálta, hogy elhiggyem, hogy többet akar és lesz második, harmadik menet is? Ez durván hangzik, de azok alapján amit a média mondd ez valószínűbb.

Szerencsémre nem volt több időm ezen gondolkozni ugyanis megérkeztem Dávidhoz.

 - Jázmin? Szia drágám.

 - Csókolóm, Anna néni. Dávid itthon van?

 - Igen, fent van a szobájában, menj csak fel nyugodtan.

 - Köszönöm.

Felbaktattam az emeletre miután levetkőztem. Kettőt kopogtam, majd óvatosan benyitottam. Dávid az ágyán feküdt pont úgy hogy nem láthatott. Halkan becsuktam az ajtót és átöleltem barátom derekát. Először megijedhetett, mert felpattant az ágyról majd megcsókolt. Kétségbeesetten csókoltam vissza, mert félek, hogy ez lesz az utolsó.

 - Hogy- hogy itthon is vagy? Nem csak holnap jöttetek volna haza?

 - De csak...Beszélnünk  kell. - sóhajtottam egy nagyot.

 - Történt valami? - nézett rám Dávid - Basszus mondj már valamit.

 - Én..szóval én lefeküdtem valakivel. - böktem ki, miközben könnyeimmel küszködtem.

 - Te, te megcsaltál?

 - Én sajnálom. - néztem rá. Szeme kissé könnyes volt, de tudtam könnyei úgy sem fognak lefolyni arcán. Ő ennél erősebb. Sosem mutatta ki ha bántotta valami. - Dávid, mondj már valamit.

 - Most, menj el kérlek.

Nem kérdeztem semmit, csak magára hagytam. Csizmám és kabátom magamra kapva hagytam el a házat. Már nem tudtam parancsolni az érzéseimnek és nem is akartam. Könnyeim megállíthatatlanul, patakokban folytak. Nem tudtam hova menjek. Haza nem akartam. Nessie mondta, hogy nyugodtan menjek hozzá, de nem akartam most ráakaszkodni.

Pár óra múlva még mindig csak róttam az utcákat, mikor megláttam egy szórakozóhelyet amibe csak úgy özönlöttek az emberek, annak ellenére, hogy még csak hét óra van. Csábított a gondolat, hogy bemenjek és leigyam  magam. Hogy elfelejtsek mindent.

 - Egy vodkát kérek. - mosolyogtam a pultos fiúra. Egész helyes volt.

 - Az ilyen szép hölgyeknek nem szabadna ennyit inni.

 - Nem is, nem is ittam sokat. - válaszoltam neki kissé akadozva.

 - Láttalak ám már a pultnál. - vigyorgott - És pontosan ezért lesz ez az utolsó italod.

 - Nem, kérek még. - nyavalyogtam miközben lehúztam a sokadik vodkámat.

 - Várj egy pillanatot.

 - Hol voltál?

 - Mehetünk haza? Szuper. Induljunk. - majd kijött a pultból megragadta kezem és elkezdett kifele húzni a bárból.

 - Nem akarok hazamenni.

 - De, muszáj hazamenned. Gyere.- kicsit meghúzta a kezem, mire én elengedtem az övét és pár méterrel arrébb a fal mellé ültem. - Na, most mi a baj?

 - Semmi. Hagyj békén. - feleltem elcsukló hangon. Majd ma már sokadszorra ismét elkezdtem sírni. Fejemet a térdemre hajtottam.

 - Héj, hercegnő. Gyere. Shh. Nem lesz semmi baj. - simogatta a hátam, majd ölébe kapott. Így indult el velem. Hogy hová? Azt bizony nem tudtam. De nem is érdekelt. Bíztam benne. Pár percig még mellkasát bámultam, majd minden elsötétült.